Milyen segítséget adhat a pszichológus egy szomatikus betegség
esetén – teszik fel Poczik Emese tapasztalatai szerint még mindig sokan a
kérdést, amire a fiatal pszichológus mindjárt három szintű válasszal
szolgál: a megelőzésben, a rehabilitációban és a betegedukációban
egyaránt jelentős szerepe lehet. Különösen így van ez a stroke
vonatkozásában.
A megelőzésben például az ismert
kockázati tényezők kiszűrésén lehet a hangsúly, gondoljunk csak az olyan
szenvedélybetegségekre, mint a dohányzás és a túlzott alkoholizálás,
vagy olyan lelkierőt igénylő feladatokra, amit a túlsúly leadása, és az
ehhez szükséges életmód-változtatás.
Az agyi katasztrófát elszenvedett emberek rehabilitációjának
részeként pedig azért bír nagy jelentőséggel a pszichológiai segítség,
mert egy ilyen helyzetben az embernek nem kizárólag testi funkciói
sérülnek, hanem a lelke, pszichéje is. A stroke után rendkívül gyakran
jelentkeznek pszichés zavarok, az esetek 10-35 %-ban kell a betegnek
fizikai problémái mellett depresszióval, szorongásos kórképekkel
és/vagy poszt traumás szindrómával megküzdeniük.
Az egyik
legfontosabb lelki teher a stroke-túlélők számára, hogy ideiglenesen
vagy örökre, kisebb-nagyobb mértékben elveszíti a kontrollt saját
életük, saját testük felett. Ez a kontroll pedig minden egyes ember
számára aki valaha élt a földön, egyaránt nagyon fontos.
Az új
helyzetben a páciens tehernek érzi magát, és ezt a képzetet
akarva-akaratlan számos tényező erősíti meg számára. Elveszíti régi
szerepeit úgy a családban, mint a társadalom szélesebb köreiben. Lassan
elmaradoznak a funkciójában károsodott ember mellől ismerősei, barátai,
sajnos még családtagjai is. Az izoláció vonatkozásában fizikai állapota
miatt is veszélyeztetett beteg végül teljesen magára maradhat segítséget
és lelki támogatást nélkülözve, és mindez rövid utat jelent a
depresszióhoz.
De még ha nem is hagyják magára szerettei, akkor is
számos teher kerül az érintett vállára. A szorongás szinte természetes
velejárója ennek az állapotnak. Egyrészt az ember ilyenkor fél az
esetleges következő agyi katasztrófától (vagyis a haláltól és/vagy a még
súlyosabb funkcióveszteségektől), másrészt mivel az agyvérzés hirtelen
életet veszélyeztető állapotnak minősül, a túlélők poszt traumás
szindrómában is szenvedhetnek, ami önmagában egy olyan súlyos pszichés
probléma, amelyről külön könyveket írtak-írnak a szakemberek.
Óriási
jelentősége van annak, hogy biztosítsuk a stroke-on átesett emberek
számára az ilyenkor szükséges protektív faktorokat – élt szakszóval
Poczik Emese. A legkézenfekvőbb és egyben leghatásosabb ilyen tényező a
család, de sorstársak által is kiépülhet az érintett számára a
felépülését támogató közeg. A hozzátartozók rengeteget tudnak segíteni,
egy világot jelent pl., ha stroke-on átesett rokonunk véleményét
rendszeresen kikérjük a család dolgait illetően, de a testi és lelki
rehabilitáció alapját jelentő személyes motiváció felkeltése is könnyebb
az olyan emberben, akiért drukkolnak.
Egy következő cikkben
felteszünk Poczik Emesének néhány gyakorlatias kérdést is arra
vonatkozóan, hogy milyen tanácsokkal látja el, illetve milyen
technikákra tanítja meg klienseit a a stroke megelőzése érdekében és az
agyi katasztrófa utáni rehabilitációs ellátás részeként.
forrás: Várószoba.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése