2012. júliusában meglátogattuk a ceglédi gyógyfürdőt (Cegléd, Fürdő u. 24.) együttműködés céljából, melyre a gyógyfürdő viszonylagos közelsége és kiváló színvonala miatt esett választás. Első alkalommal megtekintettük a gyógyfürdőt, megbeszéltük az együttműködés lehetőségét a rehabilitációt vezető főorvos asszonnyal. A fürdő földrajzi elhelyezkedése kiváló, a rehabilitációs szolgáltatásai európai színvonalúak.
Második látogatásunk alkalmával vállalkozó szellemű liga tagok megtapasztalták a gyógyászatban alkalmazott kezelések fajtáit. A kezelések ezen alkalommal ingyenesek voltak, a fuvarozását a liga finanszírozta.
2012. július 20., péntek
2012. július 15., vasárnap
2012. július
14-én sor került az első Nemzeti Stroke
Liga kirándulásunkra.
Az úti cél a Zirci Székesegyház és Arborétum, valamint a
Pannonhalmi Apátság volt. A
kiránduláshoz nem sikerült
mozgássérültek számára használható autóbuszt szerezni, de nem adtuk fel és két
személygépkocsival indultunk a kirándulásra, összesen 9 fővel, köztük
mozgássérültek és egészségesek.
Zircen nem volt szerencsénk, mert a Székesegyház
felújítási munkák miatt nem látogatható, de azonnal elhatároztuk, hogy a jövő
évben, amint a munkák befejeződnek újra eljövünk.
Az Arborétum gyönyörű volt az idő is kedvezett a
természet teljes pompájában mutatkozott, a kb. 1 km-es utat mindenki jól bírta.
Ide is szívesen visszajövünk.
Egy kis felfrissülés után folytattuk utunkat
Pannonhalma felé. Útközben megcsodáltuk a Csesznek vár ának romjait. (ide azért
nem másztunk fel)
Ezután következett a Pannonhalmi Apátság. A
magyarországi történelem egyik legjelentősebb emlékét szépen felújított
állapotban tudtuk megtekinteni. A belső termek helyiségek lépcsőinek megmászása
még az egészségesek számára is komoly kihívás volt, a többiek az épület külső
részeit tekintették meg, a parkban pihentek és a kilátásban gyönyörködtek.
2012. július 12., csütörtök
2012. július 11-én a Liga vezetősége Kisbéren meglátogatta
a Batthyányi Kázmér Szakkórházat a térségi rehabilitációs együttműködés
céljából. Dr Fehér Miklós főorvos a neurológiai osztály vezetője elmondta, hogy
az elmúlt években - egy pályázati úton 2.1
milliád Ft - elnyert támogatás
felhasználásával jelentősen tudták bővíteni a súlyos agysérültek osztályát és a
neurorehabilitációs osztályt is - 77 fő
ágylétszámra. Mivel az intézmény a körzetben 50 000 fő ellátásáról
gondoskodik, nagyon fontos eredmény, hogy 2 fő konduktor, 3 fő gyógytornász
felvételével is tudják szolgálni a betegek ellátását. H. Völgyes Krisztina átadta a Kisbéri Batthyányi Kázmér Szakkórház kórház számára
a „Strike out stroke” program keretében
az Európai Pitvarfibrillációs Betegkarta üzenetét és programját az AF okozta
stroke prevenciójához.
A látogatásról fotók is készültek
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)